Előző bejegyzésünkben már szó volt a mikroműanyagokról, amelyek a kozmetikumokból és a műanyag csomagolásokból is a környezetünkbe kerülhetnek. Ezek az apró műanyag részecskék nemcsak fizikailag irritálhatják a szervezetet, hanem különféle vegyi anyagokat – úgynevezett adalékanyagokat – is kibocsáthatnak a kozmetikumba vagy végső soron a természetbe.
De miért kerülnek ezek az adalékanyagok a műanyagokba? Azért, mert javítani tudják a műanyag bizonyos tulajdonságait – például rugalmasabbá, tartósabbá vagy színesebbé teszik azt. Ilyenek például a lágyítók, stabilizátorok, égésgátlók vagy színezékek. Az, hogy ezek az anyagok kioldódnak-e, több tényezőtől is függ: számít a hőmérséklet (gondoljunk például a nyári melegben autóban hagyott krémekre), a kozmetikum zsírtartalma, kémhatása és az is, mennyi ideig tároljuk.
Az egyik legismertebb, egészségre veszélyes műanyag-adalékanyag a biszfenol-A, vagy röviden BPA. Ez a vegyület képes megzavarni a hormonrendszert – nemcsak emberekben, hanem vízi élőlényekben is, mert az ösztrogénhez hasonló módon hat. Az Európai Unió már lépett ez ügyben: 2024 decemberétől betiltotta a BPA használatát az élelmiszercsomagolásban, kozmetikumokban pedig már 2009 óta tilos alkalmazni. Az EU a kozmetikumok terén elég szigorú: közel 1700 vegyi anyag szerepel a tiltólistán, köztük toxikus fémek, ftalátok, policiklusos aromás szénhidrogének és perfluorozott vegyületek. Ezeket korábban például körömlakkokban, illatanyagként vagy szempillaragasztókban használták.
Sokan kérdeztétek, nem lenne-e jobb megoldás a biodegradálható – azaz biológiailag lebomló – műanyagok használata. Fontos tudni, hogy nem minden „bio” műanyag egyforma. Vannak, amelyek biomasszából készülnek, de nem feltétlenül bomlanak le a természetben (például a bioalapú polietilén), és vannak valóban lebomló változatok is, mint a polihidroxi-alkanoátok (PHA). Ezek előnye, hogy megújuló forrásból származnak, sőt egyesek ipari körülmények között komposztálhatók is – de ez általában 60 °C fölötti hőmérsékletet igényel, amit otthoni környezetben nem érünk el.
A biológiai alapú műanyagok csomagolásként történő alkalmazása azonban nem minden esetben ideális. Például egyes típusok nem viselik jól a zsíros vagy olajos kozmetikumokat. Ráadásul ezek a „zöld” műanyagok is tartalmazhatnak adalékanyagokat – például színezékeket vagy UV-védő szereket –, amelyek ugyanúgy kioldódhatnak, mint a hagyományos társaik esetében.
És mi a helyzet a vízi élővilággal? Sajnos a lebomló mikroműanyagok sem mindig viselkednek másképp, mint a nem lebomlók. A lebomláshoz szükséges feltételek (például megfelelő hőmérséklet, mikroorganizmusok jelenléte) gyakran hiányoznak a természetes vizekben, így ezek a részecskék is bekerülhetnek az élőlények szervezetébe, sőt fel is halmozódhatnak a táplálékláncban.
Összességében tehát: bár a biodegradálható műanyagok ígéretes alternatívának tűnnek, a problémák gyökerét nem oldják meg. A műanyaghasználat csökkentése, az anyagok körültekintő tervezése és a tudatos fogyasztói döntések továbbra is kulcsfontosságúak maradnak a környezetünk és egészségünk védelmében.
